Az engesztelés megértése
By: Herbert E. Douglass
A Nagy küzdelem témájának másik “ága”, – amely Krisztus emberré válásának okait tisztázza – az engesztelés témájának jobb megértése.
Az Isten jelleméről és céljairól szóló korlátozott gondolatok az engesztelésről szóló korlátozott gondolatokhoz vezetnek. A keresztény történelem folyamán monumentális érvek láttak napvilágot, mert a viták résztvevői nem értették a Nagy küzdelembe bevont dolgokat, főleg azért, mert szűk látókörűen értették az okokat, melyek miatt Krisztus emberré lett, és nem értették az evangélium célját. Ellen White-nak vázolták az „engesztelésről szóló korlátozott gondolatok eredményeit” (2T, 213). A korlátozott gondolatok néhány eredménye a következő:
Krisztus Kálvárián történt szenvedéseinek korlátozott megértése, amelyben az agóniát csupán a fizikai fájdalommal kötik össze.
Korlátozott megértés annak módjáról, ahogyan az Atya részt vett a Kálvária agóniájában; nem értik, hogy Isten „haragja”, amely az Ő jelenlétének visszavonásában jutott kifejezésre, az a bűn büntetésének utolsó zsoldja volt, és nem az igazságszolgáltatás haragjának bosszúállása.
Krisztus engesztelése mélységének korlátozott megértése. Sok keresztény még mindig nem hiszi el, hogy Krisztus minden ember második halálával halt meg. A korlátozott megértést az a feltételezés okozza, hogy Isten szuverenitása csak a különleges választottakat jelölte ki az üdvösségre.
Korlátozott megértés annak módjáról, hogy Krisztus élete és halála együtt szerzett Jézusnak jogot, hogy az emberiség Főpapja legyen.
Korlátozott megértés az „árról”, amelyet Isten “felajánlott” Jézus halálakor (Jn 3:16). Nem ismerik el, hogy Jézus nem vette vissza az összes korábbi előjogát, és hogy Ő valójában „felajánlotta magát” az emberi fajnak, és örökre azonosította Magát vele – Ő mindvégig korlátozott volt térben és időben.
Korlátozott megértés abban, hogy mit „teljesített” Krisztus. Nem azért halt meg, hogy Isten érvénytelenítse törvényét, hanem azért halt meg, hogy a hívők visszatérjenek hűségükhöz, és tartsák meg Isten parancsolatait.
Az “engesztelés” korlátozott megértése abban az értelemben, hogy az engesztelés „nem csak egy intelligens mód, amely által a bűnösnek meg lehetett bocsátani”, hanem „egy isteni gyógymód a bűnáthágás kezelésére és a lelki egészség helyreállítására” anélkül, hogy éreznénk, hogy „ez a menny által tervezett út, mely által Krisztus igazsága nemcsak betakar, hanem a szívünkben és a jellemünkben is jelen van.”
Krisztus kiáltása mélységének korlátolt megértése: „Én Istenem, én Istenem, miért […]? Aki hisz a lélek halhatatlanságának tévedésében, nem értheti azt, hogy Krisztus halálának órája az, amelyet minden bűnös meg fog tapasztalni az ítélet után, a második halálnál. Jézus megérezte a bűnösök agóniáját, akik a végén megértik, hogy mit utasítottak el. Életük örökre véget ér.
A bűn korlátozott megértése. Mivel a legtöbb kereszténynek nincs elképzelése a bűn földre gyakorolt egyetemes hatásáról, és arról, hogy ez hogyan befolyásolja az univerzum jólétét.
A korlátozott megértése annak, hogyan tervezi Isten, hogy az engesztelés által „mindent egy örök biztonságos alapra helyez”, hogy ez a terv magába foglal egy végrehajtó folyamatot a második eljövetel előtt minden valaha élt emberrel szemben, majd egy primus inter pares folyamatot a két feltámadás között a megváltottakkal (János 5:29).
A Nagy küzdelem témája túlmutat a (vagy-vagy) létfontosságú teológiai területek érvein, melyek az évszázadok során megosztották a keresztényeket.
A következő példákban figyeljétek meg az igazság ellipszisét, amely két iker igazságot hoz össze ugyanolyan biztosan, mint amikor a hidrogén az oxigénnel egyesül, hogy létre jöjjön a víz. Egyesülés nélkül nem lenne sem víz, sem igazság. Az “engesztelésről” szóló igazság nemcsak a keresztben és a mennyei szentélyben van, csakúgy, mint a víz sem csak a hidrogénben vagy az oxigénben van. [A következőkben leírtak sorrendje nem utal fontossági sorrendre, – mindegyik példa ugyanolyan fontos, mint a másik.]
Krisztus keresztáldozata és a Szentlélek munkája közötti kapcsolat:
“A Szentlélek megújító erőként áradt ki, mert nélküle Krisztus áldozatának nem lett volna haszna. […] Csak a Lélek az, Aki eredményessé teszi mindazt, amit a világ Megváltója vitt véghez.” (Jézus élete, 671)
A törvény és az evangélium közötti kapcsolat:
“Senki sem tudja igaz módon bemutatni Isten törvényét az evangélium bemutatása nélkül, vagy az evangéliumot a törvény nélkül. A törvény a testet öltött evangélium, az evangélium pedig a kibontakoztatott törvény. A törvény a gyökér, az evangélium pedig a törvény illatos virága és gyümölcse.” (Krisztus példázatai)
Krisztus, mint Megváltó és Krisztus, mint Szuverén közötti kapcsolat:
“Ezt a pontot mindenki elméjében tisztázni kell: Ha Krisztust elfogadjuk Megváltónkként, akkor Vezető minőségében is el kell fogadnunk. Amíg nem ismerjük el Őt Királyként, és ameddig nem engedelmeskedünk parancsolatainak, addig nem lehetünk biztosak, és teljes bizalommal sem lehetünk Krisztusban, mint Üdvözítőnkben. Ily módon bizonyíthatjuk, hogy Isten oldalán döntöttünk. Akkor optimális keretünk lesz a hit gyakorlásához, mert ez egy élő hit. Szeretet által nyilvánul meg.” (Hit és cselekedetek)
Az objektív tekintély és a szubjektív felelősség közötti kapcsolat a hit tapasztalatában:
“A Krisztusba, mint a világ Megváltójába vetett hit egy megvilágosított elmét igényel, amit olyan szív vezérel, amely képes felfogni és értékelni a mennyei kincs értékét. Ez a hit elválaszthatatlan a megtéréstől és a jellem átalakulásától. Hinni annyit jelent, mint megtalálni és elfogadni az evangélium kincsét minden kötelességgel együtt, amit megkövetel.” (Krisztus példázatai)
Isten munkája és az ember munkája közötti kapcsolat a megmentés folyamatában:
“Ő munkálkodik és együttműködik azokkal az ajándékokkal, amelyeket az embernek adott, és az ember az isteni természet részese lehet, Krisztus munkálkodása által győztes, és örök életet szerezhet. Az Úr nem szándékozik elvégezni azt a munkát, amelyhez erőt adott az embernek, hogy megtegye. Az embernek meg kell tennie a maga részét. Együtt kell működnie Istennel, igát viselve Krisztussal együtt […] Isten a hatalom, amely mindent irányít. Ő adja az ajándékokat. Az ember elfogadja azokat, és Krisztus kegyelme által cselekszik, aktívan részt vesz benne. […] Az isteni hatalom egyesülve a munkálkodó emberrel, teljes sikert ér el, mert Krisztus igazsága mindent képes teljesíteni.” (Hit és cselekedetek)
A hozzárendelt és a megosztott igazságosság viszonya:
“Egyedüli reményünk Krisztus nekünk tulajdonított igazságában van, amely az Ő Lelke által bennünk és általunk munkálkodik.” (Krisztushoz vezető út)
A bűn megbocsátása és az átalakult élet közötti kapcsolat a hiteles kereszténység meghatározásában:
„Krisztus vallása többet jelent, mint a bűnök bocsánata; a bűneink eltávolítását jelenti, és az így keletkezett űr betöltését a Szentlélek kegyelmével. Krisztus vallása az éntől megüresített szívet jelenti. [..] A dicsőség, a teljesség és az evangélium tervének bevégzése az életben valósul meg.” (Krisztus példázatai)
A bocsánatkérésről szóló ima és az isteni segítség kéréséről szóló ima közötti kapcsolat, a kísértéssel szembeni megálláshoz:
Ahhoz, hogy megértsük, hogy ez egy egyszerű, és helyesen kifejezett teológia, érthető a nagyközönség számára, figyeljétek Ellen White prédikációját, melyet a svájci Baselben tartott!
“Mindenki nagy érdeklődéssel figyelt, és az előadás végén felhívást intéztek azokhoz, akik keresztények akartak lenni, és mindazokhoz, akik úgy érezték, hogy nincsen élő kapcsolatuk Istennel, hogy jöjjenek előre, és imáinkat egyesítjük az övéikkel bűnbocsánatért és kegyelemért, hogy ellenállhassanak a kísértésnek.” (HR, 1885. november 3)
Krisztus Áldozat /Megváltó/ és Közvetítő /Főpap/ szerepe közötti kapcsolat:
„Sátán kitalál számtalan tervet az elménk lefoglalásához, hogy ne tudjunk foglalkozni azzal a munkával, amelyet nagyon jól kellene ismernünk. Az ámító gyűlöli a nagy igazságokat, melyek kiemelik az engesztelő áldozatot és az erős Közbenjárót. Sátán tudja, hogy számára minden azon múlik, hogy el tudja-e az emberek figyelmét terelni Jézusról és az Ő igazságról. (A nagy küzdelem)
Az újjászületés és Isten törvénye iránti engedelmesség közötti kapcsolat:
„Az újjászületés által a szív összhangba kerül Istennel és az Ő törvényével. Amikor ez a kategorikus változás bekövetkezik a bűnösben, akkor átmegy a halálból az életre, bűnből a szentségre; a törvény áthágásából és a lázadásból az engedelmességre és hűségre.” (A nagy küzdelem)
A megtérés és a reform közötti kapcsolat:
“A megtérés, amelyben nem látható változás, az nem igazi. Krisztus igazsága nem egy ruha, amely elfedezi a be nem vallott és el nem hagyott bűnöket; hanem egy életelv, amely átalakítja a jellemet és irányítja a viselkedést. A szentség egy teljes átadás Istennek, a szív és az élet teljes alárendelése a menny alapelveinek.” (Jézus élete, lásd még a Pátriárkák és próféták)
Krisztus külső munkája és a Lélek munkája közötti kapcsolat:
“Mindenkinek mondom, aki magáról állítja, hogy Isten fia, soha ne felejtse el ezt a nagy igazságot, nevezetesen azt, hogy bensőnkben szükségünk van Isten Szentlelkére, hogy elnyerjük a mennyet, és Krisztus külső munkájára, hogy jogcímet kapjunk az örök örökségre.” (Bizonyságtételek a pásztoroknak)
A hit és a cselekedetek közötti kapcsolat:
„Ábrahám hite azonban cselekedetei által nyilvánult meg. […] Sokan nem értik a hit és a cselekedetek közötti kapcsolatot. Azt mondják: <<Csak higgyetek Krisztusban, és nincs mitől félnetek. Nem kell aggódnotok, amiért nem tartjátok meg a törvényt.>> De az igaz hit engedelmességben nyilvánul meg.” (Pátriárkák és próféták)
A Krisztusba vetett hit és a Benne való maradás közötti kapcsolat:
„ […]A bűnök megbocsátásához nem elegendő, hogy a bűnös higgyen Krisztusban; hanem hit és engedelmesség által Benne kell maradnia.” (Pátriárkák és próféták)
Krisztus bűnbocsátó ingyen ajándéka és a keresztény jellem fejlődéséhez biztosított tulajdonságok ingyen ajándéka közötti kapcsolat:
“Élete kezeskedik az emberek életéért. Ilyen módon Isten kegyelme által megbocsátatnak a múltbeli bűneik. Sőt! Krisztus ugyanis átitatja az embereket Isten tulajdonságaival. Az emberi jellemet az isteni jellem hasonlósága szerint építi fel, lelki erővel és szépséggel ruházza fel az embereket. Ilyen módon a törvény által megkövetelt valódi igazság valósul meg a hívőben, aki hisz Krisztusban. „.. hogy igaz legyen ő, és megigazítsa azt, aki hisz Jézusban” (Róma 3:26). (Jézus élete, 762)
Az 1888-as Generál Konferencia esettanulmányt biztosít számunkra a nagy küzdelem és az igazság ellipszise monumentális hozzájárulásához, a hit általi megigazuláshoz, a Hetednapi Adventista Egyház jövőjére nézve.
Ellen White megértette az összképet, ezért képes volt elkerülni az objektivizmust (a doktrinális korrektség túlzott hangsúlyozását) és a szubjektivizmust (az érzelem és az emberi autonómia túlzott hangsúlyozását), melyek uralták a XIX. században a hagyományos teológiát, és amelyek felszínre kerültek az 1888-as Generál Konferencián. Figyeljük meg, Ellen White hogyan használja magától értetődő módon az ellipszist!
“Míg az emberek egy csoportja (a szubjektivisták) eltorzítják a hit általi megigazulás tanítását, és elhanyagolják Isten Igéjében bemutatott feltételeknek való megfelelést – „ha szerettek engem, az én parancsolataimat megtartsátok” -, ugyanolyan nagy hibát követnek el azok (az objektivisták), akik azt gondolják, hogy engedelmeskednek Isten parancsolatainak, de ellenállnak az értékes fénysugaraknak – számukra újjak, – melyek a Golgotai keresztről tükröződnek. Az első kategóriába tartozók (szubjektivisták) nem értik azokat a csodálatos dolgokat, amelyeket Isten törvénye tartalmaz azok számára, akik teljesítik az Ő szavát. A többiek (az objektivisták) kritizálják a semmiségeket, és elhanyagolják a fontosabb dolgokat, Isten irgalmát és szeretetét. Sokan sokat veszítettek azért, mert nem nyitották ki szemüket Isten törvénye csodálatos dolgainak felismerésére. Egyrészt a vallás emberei (szubjektivisták) általában elválasztották az evangéliumot a törvénytől, miközben mi (objektivisták) másrészt szinte ugyanazt tettük, de egy másik szempontból. Nem mutattuk be az embereknek Krisztus igazságát, és a nagy megváltási terv teljes jelentőségét. Kívül hagytuk Krisztust, és félre tettük páratlan Szeretetét, elméletekbe és érvelésekbe mélyedtünk bele, és csak érvek alapján prédikáltunk.” (Hit és cselekedet)
Ellen White összefoglalta az alapvető üzenetet, melyet ő, A.T. Jones és E.J Waggoner hangsúlyoztak:
“Az Úr, az Ő nagy kegyelmében egy üzenetet küldött népének Waggoner és Jones testvérek által. Ez a téma hangsúlyosabban a világ elé hozza a magasságos Megváltót, és a világ bűneiért elszenvedett áldozatát. Az üzenet bemutatja Jézus hit általi megigazulását a Kezesben, és hívja az embereket, hogy elfogadják Krisztus igazságát, amely az Isten parancsolatainak engedelmességében nyilvánul meg. Sokan szem elől tévesztették Jézust, ezért szükséges, hogy tekintetük az Isten személyére irányuljon, az Ő érdemeire, és az emberi család iránti változhatatlan szeretetére.
Minden hatalom neki adatott, hogy gazdag ajándékokat osszon az embereknek, a segítség nélkül maradt emberiségnek, részesítve az Ő igazságának megfizethetetlen ajándékában. Isten parancsolata szerint ezt az üzenetet kell hirdetni az egész világon. Ez a harmadik angyal üzenete, amelyet a Szentlélek kitöltetése kísér, és hangos szóval hirdettetik.” (Bt a prédikátoroknak)
[Ismét figyeljük meg az ellipszis magától értetődő használatát.]
Az 1890-ben Battle Creek-ben tartott lelkipásztori értekezleteken – kevesebb, mint egy évvel a Minneapolis-i Konferencia után – a harcok még hevesen folytak. (Sokak számára a kérdések soha sem oldódtak meg – ők rejtetten működtek.) Ellen White megírta a 36-os Kéziratát (1890) [1], amelyben a következőket írta:
“Ezt a pontot mindenki elméjében tisztázni kell: Ha elfogadjuk Krisztust Megváltónkként, akkor Vezetőnkként is el kell fogadnunk. Amíg nem ismerjük el Őt Királyként, és ameddig nem engedelmeskedünk parancsolatainak, addig nem lehetünk teljes bizalommal Krisztusban, mint Üdvözítőnkben. Ily módon bizonyíthatjuk, hogy Isten oldalán döntöttünk. Akkor optimális keretünk lesz a hit gyakorlásához, mert ez egy élő hit. Szeretet által nyilvánul meg.” (Hit és cselekedetek)
[Lásd ismét az ellipszis implicit használatát.]
Ellen White túllépett a két tábor félelmén, világosan kiemelve, hogy az örök evangélium a törvény és a kegyelem, a megbocsátás és a hatalom, a megbocsátás és a helyreállítás közötti egyesülés. Az ellentétek helyett „vagy/vagy”, amelyek megfertőzték az ókori filozófiát és teológiát, Ellen White bevezette a szent „is-t.” Nem lett volna képes ezt annyira egyszerűen megtenni, ha nem értette volna a nagy küzdelem témájának átfogó képét. Más szavakkal, ha 1888-ban nem értette volna az evangélium teljességét és a megváltási terv célját, akkor ő egy reménytelen megfigyelő lett volna, és soha nem írta volna meg „A nagy küzdelem” sorozatot úgy, ahogy megírta.
A nagy küzdelem témája magában foglal egy olyan összekapcsolt doktrinális fürtöt, amelyre gyakran úgy tekintenek, mint amely külön van egymástól, mintha valaki inkább egy nyakék gyöngyeit látná meg, mint az egymással összekötött, fejlődésben lévő tölgyfa ágait. Egy másik esettanulmány az eszkatológia.
Egyik egyház sem tekint úgy a második eljövetelre, mint a Hetednapi Adventista Egyház. Hogyhogy? Az eltérő adventista nézet két gondolati „fürtből” áll, amelyek „kölcsönösen támogatják egymást”, és magukba foglalják az ember halhatatlanságát a premillenista történelmi eszkatológiában, az egészségügyi reform üzenetét, a prófétaság ajándékát, a hangos kiáltás és a késői eső szimbólumát, a hetedik nap Szombatját; Krisztus, mint Közbenjáró munkájának befejezését, stb.
A bibliai fogalmak e csoportja ma Ellen White írásainak köszönhetően létezik. De ezek csak egymástól független hitpontokként léteznek, ha nem úgy tekintenek rájuk, mint összekapcsolt, integrált, elválaszthatatlan dolgok, beleolvadva a nagy küzdelem témájába.
Az utolsó napok eseményeiről szóló bármely koncepció, mely ezt a különleges „fürtöt” alkotja, kiemeli a nagy küzdelem témáját. Amikor az evangélium célja és a megváltás terve világosan előtérbe van helyezve, akkor a „fürtnek”mindegyik koncepcióját egymással összefüggőnek és egymástól elválaszthatatlannak látják.
Például: Az evangélium célja a helyreállítás (Nevelés 125 old.), egy nép felkészítése arra, hogy találkozzon az Úrral, és hogy ez a nép biztonságos legyen a menny számára. A megszentelődés tehát egy nagyon fontos összetevő az utolsó napok „fürtjében”.
A jellem átalakulása koncepció kölcsönhatásban van az adventista egészségügyi üzenettel – és nem csak azért, hogy tíz évvel többet éljünk, hanem felkészíti az elmét megkülönböztetni a jót a rossztól gyorsabban, mint szokás, hogy az igazság a belsőnkben lakjon (egészen a neuronokig beágyazva), ekképpen az elme soha ne érezzen ingert, hogy nemet mondjon Istennek.
A jellem átalakulásának koncepciója kölcsönhatásban van a “késői eső” és a “hangos kiáltás” koncepciójával – Isten addig vár, amíg olyan gyermekei lesznek, akikben megbízhat, és olyan emberek, akik nem fognak szégyent hozni Rá.
A jellemátalakulás koncepciója kölcsönhatásban van az evangélium hirdetésével az egész világon (Máté 24:14). A Jelenések 14:12-ben bemutatott csoport élő tanúja lesz az örökkévaló evangéliumnak, amelyet sokáig korlátozottan definiáltak (azok, akik meghamisítják az üdvösség ellipszisét, és átváltoztatják a hitet egy érzelmi tapasztalatra vagy egy mentális állapotra).
Ennek a dinamikus fogalomkötegnek magába kell foglalnia az összeset – egymástól elválasztva terméktelenek. Az egy évszázaddal ezelőtti hangsúlyozás egy logikai kihívássá nőtt: A hetednapi adventista üzenet elsősorban az emberek felkészítésével foglalkozik a menny számára, valamint a halálra való felkészítéssel.
Ellen White jó néhány esetben sokkal kifejezőbb az evangélium céljának feltárásában a végidő eszkatológiájának megértése által. Íme egy példa:
“Amikor Ő eljön, nem azért jön, hogy megtisztítson bűneinktől és eltávolítsa a jellemhibáinkat, vagy hogy meggyógyítsa temperamentumunk és természetünk gyengeségeit. Ha azonban megteszi értünk, akkor eljövetele előtt kell megtennie. […] Azok, akik szentségben és becsületben őrizték meg testüket és lelküket, a halhatatlansághoz fognak kapcsolódni. De azok, akik igazságtalanok, szentségtelenek és szennyesek, így maradnak örökre. Egyetlen cselekedetet sem visznek akkor véghez hibájuk eltávolításáért és azért, hogy szent jellemet kapjanak. A Tisztító akkor nem folytatja tovább tisztítási folyamatát, hogy eltávolítsa bűneiket és gonoszságaikat. Mindezt a próba idején kell megtenni. Most van itt az ideje, hogy ezt a munkát elvégezze értünk. Különböző képességekkel fogjuk fel Isten igazságát, és miközben az igazság befolyása alatt állunk, Ő elvégzi értünk a munkát, amely szükséges ahhoz, hogy erkölcsi képességet adjon a dicsőség országa és a mennyei angyalok társasága számára. Most Isten műhelyében élünk. Sokan vagyunk durva bányakövek. De ha kapaszkodunk Isten igazságába, az Ő befolyása finomítani fog. Ő felemel, és eltávolít belőlünk minden tökéletlenséget és minden bűnt. Ilyen módon elkészülünk meglátni Királyunkat teljes szépségében.[…] Milyen munkát kell itt elvégeznünk, mielőtt megkapnánk a halhatatlanságot? Testünket szentnek kell megtartanunk, és a lelkünket tisztán, hogy folt nélkül állhassunk a körülöttünk lévő romlottság közepette ezekben az utolsó napokban. Ebbe a munkába azonnal be kell állnunk, teljes szívvel és bölcs módon.” (Bizonyságtételek, 2. kötet. Lásd még Az utolsó napok eseményei)
Az evangélium ezen alapelve, amely az utolsó napok keresztényeiben tükröződik, mindenütt jelen van Ellen White írásaiban. Például: „A jellem nem változtatható meg sem Krisztus eljövetelekor, sem közvetlen az ember halála előtt. A jellemnek ebben az életben kell megformálódni.” (Bizonyságtételek a pásztoroknak)
Ha valaki Ellen White írásaiban kutat, a Nagy küzdelem témája ott van – rendszerezi, integrálja és specifikálja az igazságot az évszázadok óta összegyűlt tévedések halmazából.
Amit hisz az ember a hit általi megigazulásról, az engesztelésről, a krisztológiáról vagy az eszkatológiáról, az mind befolyásolja azt, amit hisz más koncepciókról. Valójában mindegyik kapcsolódik egymáshoz, és a Nagy küzdelem témájából egy alapelv indul: a bűnösök helyreállítása, hogy olyan emberekké váljanak, akik biztonságosan megmenthetők.
A Nagy küzdelem témája nemcsak megment bennünket az elmúlt évszázadok teológiai hibáitól, hanem üzenetet kínál az egyháznak és a világnak, amely utat mutat azok számára, akik mentális biztonságot és érzelmi bizonyosságot keresnek. A Nagy küzdelem témája nem olyan fogalom, amit valaki kigondolt; ez egy régi igazság, amely “jelen igazsággá” vált, amelyet Isten egy alázatos és engedelmes asszonyra bízott, az Ő hírnökére, az utolsó napokra.
[1] A kéziratot a „Review and Herald” című újságban tették közzé két egymást követő számban, az 1977. évben, február 24. és március 3.
Fordító: Kovács László
Lektorok: Németh Kinga és Viniczainé Csurgó Mariann