Leomlott Babilon
1840-ben a Jelenések könyve 14. fejezetében levő első angyal üzenetét a millerita mozgalom hirdette. Noha nem értették teljes mértékben, mégis az üzenet egy nép felemelkedéséért munkálkodott, amely elfogadja az örökkévaló evangéliumot, és készen áll az ítélet órájára. Az emberek többsége nem fogadta el az üzenetet, vagyis, amit akkor értettek belőle, és a nagy csalódás után még azok is elutasították, akik azt mondták, hogy elfogadták azt. De az első angyal üzenetének világossága nem aludt ki. Az üzenet továbbra is ragyog mindazok számára, akik Isten dicsőségében akarnak élni. Voltak és lesznek olyan emberek, akik elfogadják az üzenetet, olyanok is, akik elutasítják, és olyanok, akik becsapják saját magukat gondolva, hogy elfogadták azt. Az első angyal üzenetének elutasítása következtében 1844 nyarán elhangzott a második angyal üzenete: „Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! Mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.” (Jel 14:8)
Ebben az epizódban három pontban megfogalmazott kérdést fogunk tanulmányozni a második angyal üzenetével összefüggésben:
- A kapcsolatot vizsgáljuk a hármas angyali üzenet második része és a Máté 25. fejezetében szereplő tíz szűz példázata között.
- Mi a Babilon?
- Mi az egyik oka annak, ami Babilon bukásához vezetett?
„A második angyal üzenete és a tíz szűz példázata közötti kapcsolat nagyon fontos az adventisták számára. Az éjféli kiáltás – ”Ímhol jön a vőlegény, jöjjetek elébe” Máté 25:6 verséből – a Megváltó által elmondott példabeszéd csúcspontja. A késés után a vőlegény megérkezése a menyegzőre, a tíz szűz tapasztalata, és az ajtó bezárása voltak a milleriták számára az elsődleges érdeklődési témák, de leginkább annak a kis csoportnak, amely hűséges maradt Istenhez az 1844. október 22-i nagy csalódás után. 1844 nyarán a milleriták elkezdték hirdetni a Babilon bukásáról szóló üzenetet, annak eredményeként, hogy azok az egyházak, amelyekhez korábban tartoztak, ellenük és a tanítások ellen fordultak. Az általuk hirdetett üzenettel szembeni ellenállás odáig fajult, hogy kizárták őket az egyházakból, vagy maguk az üzenethirdetők hagyták el az egyházakat. A milleriták megértették, hogy azok az egyházak, amelyek elutasították az első angyal üzenetét, alkották akkor a Babilont. Újból nagy figyelmet kezdtek szentelni az éjféli kiáltásnak, és ez egy új misszió impulzust adott a mozgalomnak abban az időben. Ellen White így írta le azokat az eseményeket: „Reményeink most az Úr 1844-es eljövetelére összpontosultak. Ez volt a második angyal üzenetének időszaka is, aki az ég közepén repülve ezt kiáltotta: <<Leomlott, leomlott Babilon>>. Az Úr szolgái először 1844 nyarán hirdették ezt az üzenetet. Ennek eredményeként sokan kiléptek a bukott egyházakból. Az üzenethez tartozott az éjféli kiáltást: <<Ímhol jön a vőlegény! Jöjjetek elébe!>> Az ország minden részébe vitték ezt a világosságot, és a hívás emberek ezreit riasztotta fel. Az üzenet városról-városra, faluról-falura terjedt, egészen a legtávolabbi területekig. Eljutott a tanultakhoz és tehetségesekhez, de a tudatlan és egyszerű emberekhez is.” (Bt1)
Az első és a második angyali üzenet az éjféli kiáltással együtt nagyon fontos volt a millerita mozgalom számára, de még fontosabbá vált az 1844. október 22-e után létrejött adventmozgalom számára. A nagy csalódás előtti időszakban a két angyal üzenetét és az éjféli kiáltást nem értették teljesen, de az intenzív bibliatanulmányozás által Isten a hűséges maradóknak egyre világosabb megértést adott a jelenvaló igazságról.
Az 1844. október 22-i nagy csalódás tapasztalata és Hiram Edson másnapi kukoricatáblában történt látomásának tapasztalata után Owen Russel Loomis, Franklin Hann, és Hiram Edson elkezdték az első adventista kutatást a szentélyről.
Az egyik következtetés, amelyre a tanulmányozásuk során eljutottak az volt, hogy a tíz szűz példázatából a menyegző, és a Bárány menyegzője a Jelenések 19:7-9 és 21:9-27 ugyanazt az eseményt képviselik, nevezetesen Krisztus belépését a szentek szentjébe, hogy elvégezze az utolsó szolgálatát, mint Főpap. Ők megértették, hogy a menyegző a mennyben zajlik Jézus Krisztus második eljövetele előtt, és a menyasszony a város, az Új Jeruzsálem, nem az egyház, mint ahogy más keresztények hitték. Ezt a tényt megerősítette Ellen White, amikor 1844 decemberében két látomást kapott, amelyben Isten megmutatta az adventnép zarándoklatát és az éjféli kiáltást, valamint 1845 februárjában megint látomást kapott, amikor látta a Vőlegény megérkezését a menyegzőre.
Az adventisták folytatták a bibliakutatást, építve a három férfi felfedezéseire, és megértették, hogy a szentélynek nagyon fontos helyet kell elfoglalnia vallásos életükben.
Tanulmányaik hangsúlya elsősorban Krisztusnak a szentély második részében folytatott munkájára összpontosult, amelyet 1844-ben kezdett meg, amikor eljött a menyegzőre. Attól kezdve a két angyali üzenetet és az éjféli kiáltást jobban értették, és mindez az 1888-as évben tetőzött a hit általi megigazulás üzenetének bemutatásával.
Ahhoz, hogy megértsük a második angyal üzenetét, meg kell értenünk, mi a Babilon. Nyilvánvaló, hogy a második angyal üzenete figyelmeztetésként érkezik Istentől azokhoz, akik elutasítják az első angyal üzenetét. Mi tulajdonképpen a végidei Babilon, mert Nimród Bábel tornya, vagy Nabukodonozor városa már nem létezik, és Ézsaiás egyik próféciája szerint Babilon soha nem lesz többé az, ami régen volt.
„És olyan lesz Babilon, a királyságok ékessége, a káldeusok dicsekvésének dísze, mint ahogyan elpusztítá Isten Szodomát és Gomorát; Nem ülik meg soha, és nem lakják nemzetségről nemzetségre, nem von sátort ott az arábiai, és pásztorok sem tanyáznak ott; Hanem vadak tanyáznak ott, és baglyok töltik be házaikat, és struccok laknak ott, és bakok szökdelnek ott; És vad ebek üvöltenek palotáikban, és mulató házaikban sakálok; és ideje nem sokára eljő, és napjai nem késnek.” (Ézsa 13:19-22)
Jelenések 16:19 verse kijelenti, hogy Isten Babilonra önti az Ő haragjának poharát; Jelenések 18:10 verse leírja, hogy Babilon meg lesz ítélve és büntetve, majd a 21. vers a teljes és végleges pusztulásáról beszél. A Szentírás, Mózes első könyvétől egészen a Jelenések könyvéig, tudósít egy városról, amely a nagy király lakhelye lesz. Ugyanakkor a Bibliában, Mózes első könyvétől egészen a Jelenések könyvéig olvasunk Babilonról, arról a városról, amely Isten ellen dolgozik.
Jeruzsálem helyre lesz állítva, és menyasszonyként átadva Jézusnak, míg Babilont elítélik, és örökre elpusztítják. Ha Jeruzsálem a béke és az igazság városa, akkor Babilon pont az ellentéte: a város, amely Isten és igazsága ellen harcol. János apostol a következő szavakkal írja le Babilont:
„És jöve egy a hét angyal közül, akinél a hét pohár vala, és szóla velem, mondván nekem: Jövel, és megmutatom neked a nagy paráznának kárhoztatását, aki a sok vizen ül; Akivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai. És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, amely teljes vala káromlásnak neveivel, amelynek hét feje és tíz szarva vala. Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele utálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával, És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja. És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és nagy csodálkozással csodálkozám, mikor látám őt.” (Jel 17:1-6)
A kép több mint szuggesztív. Babilon nem jelképezhet mást, csak egy hamis kereszténységet, amely az állam hatalmát használja céljainak megvalósításához. Arról a hamis kereszténységről van szó, amely elkezdett növekedni Krisztus után a második századtól kezdve, és amelyhez csatlakoznak mindazok az egyházak, amelyek elutasítják az első angyal üzenetét.
De mi vezet ahhoz, hogy a keresztény világ többsége azonosul Nimród Bábel tornyával?
A prófétaság lelkének egyik idézetéből kiindulva azonosítani fogjuk az egyik okot, amely Babilon bukásához vezetett:
„Amikor az egyházak elutasították az első angyal üzenetét, a mennyből jövő világosságot vetették el, és kiestek Isten kegyéből. Saját erejükben bíztak, és ellenállva az első angyal üzenetének olyan helyzetbe kerültek, ahonnan már nem láthatták a második angyal üzenetének világosságát. De az Isten szerettei, akiket elnyomtak, elfogadták az üzenetet, a <<Leomlott Babilon>>, és elhagyták egyházaikat. A második angyal üzenetének befejezése előtt nagy mennyei világosságot láttam Isten népére kiáradni. E világosság sugarai a naphoz hasonlóan ragyogtak. Hallottam az angyalok hangját, akik így kiáltottak: <<Ímhol jön a vőlegény, jöjjetek elébe!>>. Ez volt az éjféli kiáltás, amely erőt adott a második angyal üzenetének. Mennyei angyalok küldettek, hogy az elcsüggedt szenteket felrázzák és előkészítsék őket az előttük álló nagy munkára. Nem a legtehetségesebb férfiak fogadták el először ezt az üzenetet. Az angyalok az alázatos, engedelmes és odaadó lelkekhez lettek elküldve, arra indítva őket , hogy továbbítsák a hangos kiáltást: <<Ímhol jön a vőlegény, jöjjetek elébe!>>. Azok, akiket megbíztak a hangos kiáltással, siettek, és Isten Szentlelkének ereje által hirdették az üzenetet és bátorították elcsüggedt testvéreiket. Ez a munka nem függött emberi bölcsességtől vagy iskolázottságuktól, hanem Istennek erejétől, és a szentek, akik hallották a felhívást, nem állhattak ellent neki. A leginkább lelkiek fogadták el az üzenetet és azok, akik korábban a munkát vezették utolsókként fogadták el, és segítettek erőteljesebbé tenni a kiáltást: <<Ímhol jön a vőlegény, jöjjetek elébe!>>. (Tapasztalatok és látomások)
Az idézet megmutatja Babilon fájdalmas pontját – a saját erejében való bízást, és az örökkévaló evangélium elutasítását. Mi Babilon erőssége, vagyis az őt alkotó egyházak erőssége? Semmi más, mint a hitvallásuk, vagy a hitről szóló nyilatkozatok, amelyeket megfogalmaznak az egyházi tanácsokban. Jaroslav Pelikan, egy lutheránus teológus, aki az ortodoxiára tért át, a következőket mondta a hitvallásokról:
„Minden vasárnap az egész világon keresztények milliói szavalják, éneklik (vagy legalább hallgatják) egyik vagy másik hitvallást, és legtöbbjük keresztelésénél a nevükben elmondanak egy hitvallást, vagy ők maguk mondják el. Ezért mindnyájan tudjuk, mi a hitvallás – csak nehogy kérje tőlünk valaki, hogy meghatározzuk azt. (…) A hitvallás vagy a hit megvallása szavak mellett használva a „meghatározni” ige [latinul definiere], elsődlegesen egy technikai szó, amely meghatározza a jogalkotási folyamatát annak, amit az egyháznak hinnie, tanítania és vallania kell. A „horostespisteos” kifejezés a bizánci görög nyelv standard lexikonjában így van fordítva: <<hit megvallása, hitvallás>>.” (Jaroslav Pelikan „Credo” Polirom Kiadó, 2010. 37. old)
Azok az egyházak, amelyek elutasították az evangéliumot, hogy helyette egy emberi hitvallás rendszerét prédikálják, felcserélték az Isten Igéjét az emberi bölcsességre. Ez okozta Babilon bukását. Ezt látták a pionírjaink, akik nem akarták, hogy az általuk megalapított maradék egyház ugyanazt tegye, mint a Babilon, amelyből a menny ereje által éppen kijöttek. A pionírok szavai világosak voltak:
„Az Isten egyházában a szigorú rendet és a fegyelmet támogatjuk. Miközben elutasítunk minden emberi hitvallást, vagy platformokat, amelyek kudarcot vallottak az evangélium által megállapított rend teljesítésében, mi a Bibliát fogadjuk el – a hit és a vallásgyakorlat tökéletes szabályát -, amely Istentől ihletett. Ez lesz a platform, amelyen állni fogunk, a hitvallásunk és a fegyelmünk. Ez nem fog kudarcot vallani abban a munkában, amelyért rendeltetett.” (James White „Az evangélium rendje” Review and Herald, 1853. december 13.)
„A hitehagyás első lépése egy hitvallás kidolgozása, majd utána elmondják, mit kell hinnünk. A második lépés: a hitvallást a hűség próbájává tenni. A harmadik lépés: tesztelni a tagokat ezen hitvallás által. A negyedik lépés: eretnekként ítélni azokat, akik nem hisznek abban a hitvallásban. Az ötödik lépés: üldözést indítani azok ellen.” (J.N. Loughborough, Review and Herald, 1861. október 8, 148. old)
Babilon, amely az evangélium elutasítása miatt esett el, egy olyan valláson alapul, amely emberi rendszerekből, hitvallásokból és az emberi elme által kigondolt elméletekből áll. Ellen White kijelenti:
„A Biblia vallása nem teológiai rendszerekből, hitvallásokból, elméletekből és hagyományokból áll, mert akkor már nem Isten titka lenne. A természetes emberek megérthetnék saját természetes képességeik által. De a vallásnak, a Biblia vallásának gyakorlati és megváltó energiája van, olyan elemek, amelyek teljes egészében Istentől származnak – Isten erejének személyes tapasztalata, amely az egész embert alakítja át.” (Ellen White 1888-as anyag)
„Az apostol rámutatott arra, hogy a vallás nem hagyományokból és ceremóniákból, hitvallomásokból és tantételekből áll. Ha ez így lenne, a természetes ember kutatás által megérthetné, mint ahogyan a világ dolgait is megérti. Viszont Pál apostol azt tanította, hogy a vallás gyakorlati, és megmentő erő, egy teljes egészében Istentől származó elv, Isten erejének személyes tapasztalata, amely az egész embert alakítja át.” (Apostolok története)
A megváltás ereje csak az első angyal örökkévaló evangéliumában található meg. Ez az erő, amely „Istennek hatalma az minden hívőnek üdvösségére”. Aki megtagadja ezt a megmentő erőt, helyettesíti azt egy hitvallással, amely végül eltávolítja teljesen Istentől. Erre figyelmezteti az embereket a második angyal üzenete.
„Egyetlen érdeklődés fog dominálni, egyetlen téma elnyeli az összes többit – Krisztus a mi igazságunk.” (1888-as anyag)